Megpihentem az élet iskolájában...

Szeptember vége van. Az előbb néztem meg, hogy mikor írtam az utolsó blogbejegyzésemet...

Bizony már fél éve volt... Azóta eltelt pontosan 6 hónap, amikor nem sokat hallottatok felőlem.

Igazából annyi minden kavarog bennem, a gondolatok csakúgy versengenek a fejemben, nem is tudom, hogy hol is kezdjem :).

Talán kezdem azzal, hogy nagyon-nagyon jólesett, hogy az elmúlt időszakban rengetegen érdeklődtetek felőlem. Sokaknak feltűnt, hogy egyre kevesebbet, vagy egyáltalán nem posztolok, kérdeztetek felőlem, aggódtatok értem, vajon minden rendben van-e velem.

KÖSZÖNÖM.

JELENTEM, IGEN :). JÓL VAGYOK ÉS ÚJRA ITT VAGYOK NEKTEK :).

Az az igazság, hogy az elmúlt időszak az életemben nem igazán rólam szólt, illetve háttérbe kerültek az én igényeim , ezzel egy időben a családomat előtérbe helyezve.

Akik ismertek, tudjátok, hogy két kislány édesanyja vagyok, és azt is tudjátok, hogy a legszebb hivatásomnak az anyaságot tartom. Amíg a kisebbik lányom születése után órákig békésen szunyókált, rendelkezésemre állt az az idő, amelyben szabadon tudtam alkotni, azokat a dolgokat csinálni, amelyek nagyon fontosak nekem ahhoz, hogy haladni tudjak a céljaim felé, hogy megvalósíthassam az álmaimat. Na most az elmúlt hónapokban mindez megváltozott, úgy is mondhatnám, hogy minden a feje tetejére állt az életemben. Kislányom elindult felfedezni a nagyvilágot, egyre többet igényelte anya figyelmét, törődését és idejét.

És ez így rendben is van :).

Miután szerettem volna az anyaság minden pillanatát megélni, annak nehézségeivel és örömeivel együtt, úgy döntöttem, hogy a munkámat és a saját igényeimet egy időre félreteszem, azaz szünetet tartok. 

Azt hiszem nem mondok újdonságot azzal, hogy mennyire kimerítőek tudnak lenni egy ,,otthon ülő édesanya,, mindennapjai, amikor az összes feladat a háztartásban és a gyereknevelésben rá vár, ez mellett pedig igyekszik az összes szerepben anyaként, feleségként és nem utolsó sorban nőként megfelelni, helytállni. Ez történt velem is az elmúlt időszakban. Kissé kimerültem, elfáradtam, így minden amellett szólt, hogy megpihenjek. 

NEM TUDTAM MAGAMBÓL ÚGY ADNI, HOGY KÖZBEN ÉN AZ UTOLSÓ TARTALÉKAIMAT ÉLTEM FEL, HOGY ÉN MAGAM NEM VOLTAM FELTÖLTŐDVE.

Elfogadtam, hogy ez az időszak most nem rólam szól, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy szabadon alkothassak, hogy taníthassak és embereket szolgáljak.

ELFOGADTAM EZT.

Nem akartam senkinek megfelelni, sem az elvárásoknak, sem a szigorú célkitűzéseimnek, ellenben elfogadtam azt, hogy most szükségem van arra, hogy egy kis időre feladjam az álmaimat, a céljaimat, hogy majd akkor térjek újra vissza hozzájuk, amikor úgy érzem, hogy annak újra eljött az ideje.

Nem akartam ,,muszájból,, posztolni, másokat motiválni és biztatni, miközben én is a magam harcait vívtam a hétköznapokban. Nem lett volna hiteles másokat inspirálni, tettekre biztatni, amikor én magam képtelen voltam új erőt meríteni és azt éreztem, hogy már minden tartalékomat felhasználtam. Az elején talán még a magam felé állított elvárásoknak meg akartam felelni és akkor is posztoltam, amikor már egyébként éreztem, hogy nincs erre energiám, de aztán beláttam, hogy ennek így nem sok értelme van, és csak annyit akarok adni, ami szívből jön, őszintén.

Ilyen is van. Igen, van olyan, hogy az ember elfárad, megpihen, hogy aztán újult erővel folytatni tudja azt az utat, amelyen elindult, amelynek elkötelezte magát.

Az elmúlt időszak nagyon sok mindenre megtanított, elsőként TÜRELEMRE ÉS ELFOGADÁSRA, hogy megtanuljam azt, hogy NEM-et tudjak mondani akkor, amikor az szükséges, és amikor az az én érdekeimet szolgálja.

Sok nehézségen, mélyponton vagyok túl, amelyekben most az eddig tanultakat megtanulhattam valóban alkalmazni is, amelyekben a saját bőrömön tapasztalhattam meg, mekkora erő rejlik a hozzáállásban és abban, hogyan állunk az ilyen, sokszor nagy kihívásokat jelentő helyzetekhez. Az élet minden területén új tapasztalatokat szereztem, átértékeltem dolgokat és elsősorban TANULTAM.

IGEN, TANULTAM AZ ÉLET ISKOLÁJÁBAN.

Nem volt könnyű olyan felismeréseket megélni, amelyek lerombolták addigi meggyőződéseimet, meg kellett tanuljak olyan dolgokat, amelyeket ezidáig csak az elméletben tudtam alkalmazni. Elmondhatom, hogy azt kellett a leginkább megtanulnom, amit már eddig is tudtam.

Sok új felismerésen és tapasztalaton vagyok túl, amelyeket majd szívesen megosztok veletek a harmadik könyvemben, amely írásához amint az időm engedi, hozzáfogok, ígérem, abban mindent megosztok veletek :). 

Az elmúlt hónapok adtak elegendő leckét, inspirációt, és úgy gondolom, hogy elég olyan tanúsággal is szolgáltak, amelyeket érdemes megosztani másokkal is.

Most még ,,lábadozok,,, igyekszem újra erőt gyűjteni, magamra és a feltöltődésemre időt találni, hogy aztán újra adni tudjak nektek is magamból. Erőt, biztatást, inspirációt, motivációt.

Addig is, még nem teljesen feltöltődve, de őszinte szívvel annyit adok magamból, ami nekem is jólesik és ami nektek is hiteles és biztató.

Úgy gondolom, hogy az ember akkor tud igazán hitelesen tanítani, ha meri vállalni a gyengéit is és nem csak az erősségeit mutatja. Én most ezt tettem és a jövőben is szeretném ezt az őszinte viszonyt követőimmel és olvasóimmal megőrizni.

Végezetül még szeretném megköszönni azoknak az olvasóknak és követőimnek a visszajelzéseiket, akik megosztották velem véleményeiket, érzéseiket és gondolataikat, erőt adtatok az elmúlt nehéz időszakban ahhoz, hogy megőrizzem a hitem, hogy tudjam, ha én el is fáradtam most kicsit, a könyveim ,,végzik,, a dolgukat. Örülök, ha erőt tudtak nektek adni a soraim akkor, amikor én magam nem voltam a helyzet magaslatán :).

Minden egyes támogató szót, elismerést köszönök, ígérem nem fogok nektek csalódást okozni, és amint eljön az én időm, újra feltöltődve, megújult hittel és energiával foglak legjobb tudásom szerint szolgálni titeket.

Addig is köszönöm a megértéseteket és maradok szeretettel

                                                                                                            Klaudia